• Stampay hét - Egy más világban

          • Milyen a világ "más" ember szemével? Hétköznapi akadályokkal a mozgásban, hallásban, látásban korlátozottak életében. Talán így jobban átérezték tanulóink a mozgássérült és érzékszervi fogyatékos emberek hétköznapjait. Becsüljük meg és óvjuk egészségünket!

          • Stampay hét - együtt az ovisokkal 🙂

          • Köszönjük a libádi, bélai, köbölkúti óvodásoknak és a kisújfalusi iskolásoknak, hogy együtt ünnepelhettünk Mikulás napján. Igazi adventi hangulatban, szeretetben a Bellő zenekarral és Langschadt 🙂

          • Stampay hét - Mindnyájan egyformák vagyunk, mégis mások - szerda

          • Ebben az évben sok más program mellett a fő irányvonal a másság elfogadása, az empátia, a tolerancia, az önfegyelem az odafigyelés volt. Szerveztünk filmvetítéseket, foglalkozásokat, beszélgetéseket, előadásokat. Szeretnénk, ha tanulóink jobban odafigyelnének társaikra, tisztelnék és elfogadnák a másikat hiányosságaival és értékeivel együtt. Köszönet azoknak, akik ebben segítettek: a párkányi Artis centrum szakemberei - Melecski Júlia, Barthalos Réka és Galla Nikolett, Balogh Renáta óvodapedagógus, Kurcz Bernadett andragógus, Rácz Jolán református lelkész, Elek Laura pszichológus.

          • Stampay hét - szerda

          • A SULI ÚJ CSILLAGAI 🙂 Mindnyájan hetetségesek valamiben. De az előadáshoz bátorság is kell! Így születtek a suli új csillagai! 🙂 Köszönet a kilencedikes tanulók remek szervezéséhez. 🙂

          • Stampay hét - hétfő

          • Szakmai hetünk első napján megemlékeztünk iskolánk névadójáról, Stampay Jánosról. Tisztelet emlékének. A délelőtti program a Stampay kupa regionális teremfoci versennyel folytatódott. Köszönjük Szőgyén és a helyi szlovák tanítási nyelvű iskola csapatának, hogy elfogadták a meghívást. Nagy volt az öröm, 🙂 mert iskolánkba látogatott SALÁTA KORNÉL, negyvenszeres válogatott labdarúgó, a SLOVAN játékosa! Köszönjük, hogy eljött közénk és emlékezetes pillanatokat szerzett tanulóinknak. Hatalmas élmény volt számukra!!! Visszavárjuk máskor is, 🙂 ahogy ígérte Kornél! 🙂

          • Márton - napi „gigágá“ - 🙂

          • Minden ünnepnek megvan a maga szimbóluma: a november 11-ére eső Márton nap középpontjában a libák állnak. A legenda szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal. 🙂 Igaz, hogy a hagyományőrző libakergetés iskolánkban nem volt, (talán legközelebb 🙂), ám a kicsikkel így is megünnepeltük Márton napját. Ez alkalomból ellátogattak hozzánk a köbölkúti óvodások. A 3. osztályosok Hegedüs tanító néni vezetésével bemutatták a Lúdas Matyi történetét majd eljátszottak, énekeltek néhány kedves verset, népköltést, mondókát. ...gigágá .. .🙂

          • A magyar nyelv napján iskolánkban

          • A magyar nyelv anyanyelvünk: elválaszthatatlan és nélkülözhetetlen része mindennapjainknak. Magyarul közöljük mondandónkat, magyarul értjük meg egymást, életünkben először magyarul szólalunk meg, magyarul kérünk, magyarul örülünk, magyarul szomorkodunk. Édesanyánk magyar nyelven tanít minket, magyarul tanulunk az iskolában. A magyar nyelv biztos tudásának birtokában sajátítjuk el az idegen nyelveket. Magyarul beszélünk, írunk, magyarul álmodunk, magyarul szeretünk, magyarul vágyakozunk... MERT MAGYAROK VAGYUNK!

          • Matematikaverseny Szőgyénben

          • A már hagyományosan, immár 4.alkalommal megszervezett szőgyéni matematikaversenyen mi is részvettünk 2-2 tanulóval. Tanulóink sikeresen szerepeltek, Földes László 8, Kunyik Botond 11. Nakanishi Mathias 6, Mátyus Áron István pedig a szép 3. helyet érte el. A rendezvényen meglepetésben is volt részünk, az utazóplanetáriumban egy filmet tekinthettünk meg a Naprendszer keletkezéséről.

          • A kitelepítésről - rendhagyó történelmi előadás

          • 2018. november 12-én a 8.-os és 9.-es tanulóink Gulyás Júlia tanító néni és Geri Csaba tanító bácsi kíséretében rendhagyó történelemórán vettek részt Kis Róbert mérnök úr előadásán Kisújfalun. Az óra témája az 1948 utáni kitelepítés időszaka volt. Az előadást Kis Róbert: Kitelepítés Kisújfalun című könyvének bemutatója színesítette. Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink valós képet kapjanak történelmünknek erről a sokáig titkolt, felvidéki magyarokat emberségükben, jogaikban megtépázott időszakáról. Mert az igazságot el kell mondani, tovább kell adni a jövő nemzedékének is! ... és nem csak azért, hogy ilyen többet ne történhessen meg!!!

          • Őszi hangulatban vidáman 🙂

          • Ilyen látvány fogad bennünket az iskola bejáratánál! Ügyeskezű tanulóink, tanító nénik és a kedves szülők vidám, őszi "szépségei". 🙂  A hangulat garantált! 🙂 Tarbay Ede: Ősz-anyó Kontyos-kendős Ősz-anyó söpröget a kertben, vörös-arany falevél ripeg-ropog, zörren. Reggel-este ruhát mos, csupa gőz az erdő, mosókonyha a világ, a völgy mosóteknő.

          • Tiszteletadás az aradi tizenhármaknak - október 6.

          • ... Ők azok, akik végigharcolták a szabadságharc csatáit, vezették csapataik embereit keményen küzdve, mert hittek abban, hogy győzhetnek. Életük azzal zárult, hogy rajtuk statuáltak példát a megtorlásra. Meghaltak, mert szembeszálltak volt esküjükkel, amely a császárnak tett ígéret volt. Ők azok, akik elmenekülhettek volna, amikor már tudható volt a vég, hátrahagyva a hozzájuk beosztott katonákat, mégsem tették... TISZTELET EMLÉKÜKNEK! Köszönjük a kilencedikes tanulóinknak és Gulyás Júlia tanító néninek a méltó ünnepi megemlékezést.

             

          • Európai sporthét

          • Az Európai sporthét alkalmából tanulóink ellátogattak a Puskás Fernc Labdarúgó Akadémiára Felcsútra, valamint a felső tagozatosok honismereti túrán vettek részt községünkben. 🙂