Tisztelettel emlékeztünk elhunyt tanítóinkra, pedagógus kollégákra.
Novinky
Nem felejtünk
- 1
Világrekorder ÍJÁSZ az iskolánkban
A sokszoros világrekorder MÓNUS JÓZSEF (Fehér Farkasként is ismert) hagyományőrző távlövő íjász szívetmelengető előadását hallhattuk iskolánkban. Elmondta, edzésként naponta nyolc órát lő, hétköznapokon ötszáz nyilat, versenyek előtt napi ezret. A világ minden táján óriási sikereket elért íjász, elmondása szerint, nem magáért, hanem a magyar zászló dicsőségéért küzd minden versenyen.Legutóbbi világversenyén az Amerikai Egyesült Államokban ismét világrekordot állított 918 méteres lövésével. Az elismert íjászt ÖKRÖS MARIANN a Feszty-körkép Alapítvány elnöke, A hazatérés program elindítója kísérte iskolánkba. Köszönjük a csodálatos szavakat és nagyon várjuk a további együttműködést. :-) Külön köszönet Okos Csabának, a Sólyom Gyermekei Polgári Társulás elnökének, aki segített e rendhagyó előadás megszervezésében. :-)
15
Közös játékok a szabadban
Az alsó tagozatos gyermekekkel is kihasználtuk az utolsó kellemes őszi napokat. :-)
47
Őszi menetgyakorlaton
Elsősegélynyújtás elméletben és gyakorlatban, tájékozódás a természetben, lővészet, akadálypálya, gránátdobás és végül az eredményhirdetés. Közös élmények, csapatépítés, remek hangulat és a gyakorlati tudás megszerzése. Tavasszal folytatjuk!!! :-)
57
Az 1956-os emlékünnepélyen és ifjúsági találkozón
Köszönjük a RÁKÓCZI SZÖVETSÉGNEK, hogy a GLORIA VICTIS emlékünnepségen részt vehettünk. Hatalmas élmény volt számunkra! :-) Hajóról csodálhattuk Budapest szépségeit, együtt haladhattunk a hagyományos fáklyás emlékmenettel a Műegyetemtől egészen a Bem térig, és este egy fergeteges Bagossy Brothers Company koncerten vehettünk részt. :-) Együtt emlékeztünk,a több ezres résztvevővel az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján. Tisztelet a hősök emlékének!
54
Tök jó nap volt! :-)
- 70
Pályaválasztási Napok
Iskolánk az idei tanévben Pályaválasztási Napokat hirdet meg 2019. október 24-én és november 6-án, 7.30-tól 14.00 óráig, melyen a bejelentkező középiskolák képviselői találkoznak a nyolcadikos és kilencedikes osztályos tanulóinkkal és szüleikkel (érdeklődés szerint) egy tanítási óra keretében.
A Pályaválasztási Napok célja:
- gondolkodásra ösztönözni a tanulókat a jövőjükkel kapcsolatban;
- ismerkedni a középiskolákkal, képzési formáikkal, az iskolák által nyújtott egyéb lehetőségekkel;
- elősegíteni a tanulók, szülők és a középiskolák képviselői közötti kommunikációt.
Rendhagyó koncert a Kiss Kata Zenekarral
"Magyarból Jeles" című Felvidéki turnéjuk alakalmából iskolánkban koncertezett a KISS KATA ZENEKAR. A népdalok világa és a modern zene ötvözete. Ez jellemzi a zenekar stílusát. Buli volt a javából!!! :-) Köszönjük az élményt!
37
Az ARADI VÉRTANÚKRA EMLÉKEZTÜNK
Tisztelet emléküknek!
20
Tisztelt Szülők!
Értesítjük Önöket, hogy a „Szülőföldön magyarul” nevelési – oktatási támogatást az OTP bank 2019. október 27-én kezdi átutalni. Az OTP számlával rendelkező pályázók számláikra kapják meg a támogatást. Aki még nem rendelkezik OTP számlával, az szintén a pénzintézet fiókjaiban juthat a megítélt pénzhez – készpénzben, december 31-éig. A nevelési – oktatási támogatás összege az idei évben 70 €.Az elutasított, pályázókat, személyesen, otthoni címükön értesítik ki.
Tisztelt Szülők!
2019.9.23-tól (hétfő) 27-ig (péntek) papírgyűjtést szervezünk az iskolában.Az összegyűjtött (kötözött) papír (a KARTONDOBOZOKAT- és LAPOKAT kivéve) minden nap leadható reggel 7.00-től délután 14.00-ig az iskolában.Kérjük a kedves Szülőket, hogy az említett KARTONPAPÍRTne küldjék gyermekükkel a gyűjtésbe, ugyanis helyszűke miatt nincs módunkban tárolni azt.Megértésüket köszönjük!
Kedves Tanulóink!
Kérlek benneteket, ahogy eddig gyűjtöttétek a műanyag KUPAKOKAT rászoruló gyermekek számára, most is segítsünk!! A kürti CIROK NATÁLIÁNAK szüksége lenne a segítségünkre.Kérlek gyűjtsétek szorgalmasan és hozzátok el az iskolába!Mert tudjátok, segíteni jó, és persze emberi kötelességünk is!
FIGYELEM!
Tisztelt Szülők! Értesítjük Önöket, hogy 2019. 9. 9-én (hétfőn) áramszünet miatt nem lesz ebéd az étkezdében. Az iskolai büfé nyitásáról időben tájékoztatjuk Önöket. Megértésüket köszönjük. Az iskola igazgatósága
Hurrá tanévnyitó!
A tanév kezdete a legnagyobb esemény azoknak a gyermekeknek az életében, akik először lépik át az iskola küszöbét. SOK SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK ELSŐ OSZTÁLYOS TANULÓINKAT. " A mai nappal egy új és izgalmas világ tárul fel előttetek. Kívánjuk, hogy ez a csoda, ez a felfedezés egy életen át kísérjen Benneteket! Legyen fontos számotokra a játékosan megszerzett tudás, a tettrekészség és a megfelelés önmagatok számára. Kívánjuk, hogy képességeitekhez mérten váltsátok valóra mindazt, amit szüleitek várnak Tőletek és éljetek át igazi gyermekkort." SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK ISKOLÁNK TOVÁBBI ÚJ TANULÓIT IS, AKIK A KISÚJFALUSI ISKOLÁBÓL ÉRKEZTEK ÉS AZ 5. ÉVFOLYAMBA FOGNAK JÁRNI. Kívánjuk, hogy érezzétek magatokat jól iskolánkban, alkalmazkodjatok rendtartásunkhoz és képességeitekhez mérten tanuljatok szorgalmasan. Minden kollégámnak, tanulónknak és iskolai alkalmazottnak jó egészséget, munkakedvet és sok sikert az új tanévben! :)
63
2019/2020
Hurrá, tanévet zártunk!
Kellemes pihenést, sok együttlétet, nagyon szép nyarat kívánok minden családnak! Izgalmas kirándulásokat, táborozást, sok játékot a szabadban, még több olvasást, és tartalmas felkészülést a következő tanévre. :-)
116
Búcsúztunk
De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot." Kosztolányi Dezső Sok sikert, kitartást a tanulásban, :-) a viszontlátásra!
18
Moziztunk
Ebben az évben sajnos az eső elmosta a hagyományos gyermeknapi programunkat. :-( De legalább elmentünk a moziba!!! :-) Megnéztük az "Egy kutya hazatér" c. családi filmet. Megismertük Bella sorsát, valamint a kutya és az ember mindennél erősebb barátságát. :-)
„CSERKÉSZET a Kárpát-medencében”
Az iskolai integrációról
Sajátos nevelési igényű gyermek a tanórán, avagy hogyan integráljunk? Ezzel a témával foglalkoztunk ma délelőtt iskolánkban. A szakmai nap az Érsekújvári Szakmai Napok keretén belül került megrendezésre intézményünkben. MELECSKI JÚLIA gyógypedagógus, az Artis Centrum képviseletében és iskolánk pszichológusa ZÁCS OLGA igazán színvonalas szakmai előadása sok új ismeretet nyújtott a kollégáknak. Szakmai tapasztalatok és gyakorlati tanácsok... Azt gondolom, sokat kell még tanulnunk ezen a területen. Mert segíteni szeretnénk gyermeknek, szülőnek, pedagógusnak egyaránt.
10