Novinky

          • Tanévzáró

          • Kedves Gyerekek!

            A következő 2 hónap a pihenésé, a kikapcsolódásé, az erőgyűjtésé kell legyen. Kívánunk számotokra egy szép, élményekkel teli vakációt. Pihenjétek ki magatokat, hogy szeptemberben megújult erővel kezdhessétek újra a tanulást!

            Kellemes vakációt!

          • ELBÚCSÚZTUNK

          • „Az vagyok, aki vagyok. Úgyse lehetek más: miért féljek hát fölfedezni, ki vagyok?” – mondta Szophoklész. Remélem önmagatok megismeréséhez, felfedezéséhez mi is hozzájárultunk.  Ne feledjétek! Azért van a lelketek, hogy merész legyen. Azért van a fejetek, hogy felemeljétek. Azért van az ajkatok, hogy mosolyogjatok. Merjetek Önmagatok lenni!

          • Helytörténeti vetélkedő

          • Az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium idén már nyolcadik alkalommal szervezte meg a történelmi Esztergom vármegyéről szóló tanulmányi versenyét. Iskolánkból három hetedikes tanuló, Jobbágy Sára, Mészáros Virág és Zahradniček Ádám nevezett be a vetélkedőre. A négy forduló sikeres teljesítése után részt vehettek a döntőben is, ahol ezüst minősítést szereztek. Gratulálunk nekik ehhez a nagyon szép eredményhez; jövőre is számítunk rájuk.

          • !!! FIGYELEM !!!

          • Tisztelt Szülők!

            Az iskola igazgatósága értesíti Önöket, hogy a járványügyi helyzet kedvező alakulása alapján 2021. május 3-tól (hétfőtől) a tanuló iskolába lépéséhez nem szükséges felmutatni a törvényes képviselő és a tanuló negatív teszeredményét.

            Az iskolába lépés feltétele:

            - a szülői nyilatkozat (Vyhlásenie o bezinfekčnosti) kitöltése

            Kérjük a tisztelt Szülőket, hogy a nyilatkozatot vasárnap délig küldjék el az Edupage felületen.

            Megértésüket és együttműködésüket köszönjük.

            Köbölkút, 2021. április 30.

            Az iskola igazgatósága

          • Katedra Történelemverseny

          • Az idei Katedra Történelemversenyen a Zrínyiek élete és tevékenysége volt a téma. A négy forduló feladatai nagyon igényesek, színesek és szórakoztatóak voltak. A versenyen nyolcadikos diákjaink, Gáspár Napsugár, Kollár Barbara és Jóža Ronald vettek részt, akiket dicséretben részesítünk, mivel mindig pontos, szép munkát végeztek. Köszönjük nekik.

          • EduPage

          • Kedves Szülők!

            Kedves Szülők!Szeretnénk segíteni és egyszerűsíteni az Önök munkáját a szülői nyilatkozatokkal (vyhlásenie) kapcsolatban. Ezért 2021. április 14-én (szerdán) 18:00 órai kezdettel egy rövid (20-30 perc) előadást tartunk erről ZOOM-on. Szükség lesz 2 eszközre (egy, amin követi az előadást, illetve a másikon legyen telepítve az EduPage alkalmazás).

            Link az előadásra: https://ovb.zoom.us/j/92332771087?pwd=YW8wSUE0YTF5TytCZktJQUpmREtSUT09

            Azon az eszközön, amin telepítve van az EduPage, a szülői bejelentkezés szükséges.

             

          • Költészet napi felhívás

          • Kedves Gyerekek!

            A közelgő Költészet napja (április 11.) alkalmából szeretnénk, ha bekapcsolódnátok egy különleges  kezdeményezésbe.

            Jobbágy Sára, 7. évfolyamos tanulónk művészi szinten fest, rajzol. Csodálatos élmény az alkotásaiban gyönyörködni, ezúton is büszkék vagyunk rá!

            Arra kérünk Benneteket, az itt látható három festménye közül válasszatok ki egyet, és írjatok hozzá egy ötletes, legalább 10 mondatból álló történetet, majd küldjétek el magyar-szakos tanító néniteknek vagy osztályfőnökötöknek.

            Kellemes szórakozást, hasznos időtöltést kívánunk!

          • ANGOL OLIMPIA

          • Idén már 31. éve rendezték meg az angol olimpia fordulóit. Büszkén mondhatjuk, hogy a Stampay János Alapiskola tanulói már évek óta részt vesznek ezen a nagyon magas színvonalú megmérettetésen. Idén a hetedik osztályból Jávorka Dániel, a kilencedik osztályból pedig Vojtek Flórián indult a versenyen, amit online rendeztek. Kettejük közül Vojtek Flórián a járási forduló sikeres megoldója lett. A fiúknak gratulálunk, így tovább, srácok!

          • Katedra Irodalomverseny

          • Három tanuló - Póč Veronika, Balogh Máté és Gáspár Kende - a hatodik osztályból idén már másodszor nevezett a Katedra Irodalomversenybe. A verseny Csukás István Nyár a szigeten című regényére épült, abból voltak az igen érdekes, igényes kérdések, feladatok. A gyerekek vették az akadályokat, a négy forduló feladataiból egyik sem okozott gondot nekik. Az online megbeszélések vidám hangulatúak voltak, bár nemritkán parázs viták is kialakultak. Gratulálunk nekik, jövőre új könyv, új kihívás.

          • KÉMIA OLIMPIA

          • A távoktatás nem akadály!  Idén is megrendezésre került a KÉMIAI OLIMPIA járási fordulója, online formában, ahol  elméleti és virtuális gyakorlati feladatokat kellett megoldani. Iskolánkat  MÁTYUS ÁRON ISTVÁN, 9. osztályos tanuló SIKERESEN képviselte.  Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

          • Katedra Matematikaverseny

          • Lezárult az immár évtizedes hagyománnyá vált Katedra Matematikaverseny  levelezős része, ami 4 fordulóból állt. Ezen a versenyen iskolánkat az ötödikes Mátyus Jázmin Ágnes és a hatodikos Varga Barnabás képviselte. Barnabás bejutott az elődöntőbe, amit a koronavírus-járvány miatt nem szeretnének online megszervezni, így erre az őszi hónapokban kerülne sor, ha javulna a járványhelyzet. Gratulálunk a versenyen való részvételért, kitartásért,  Barnabásnak pedig az elődöntőhöz további sok sikert kívánunk! :)

    • Kontakty

      • ZŠ J. Stampayho s VJM Gbelce - Stampay János Alapiskola Köbölkút
      • Mgr. Katarína Cziborová - riaditeľka
        +421 905 279 115

        Mgr. Eva Pintérová - zástupkyňa riaditeľky
        +421 911 942 217

        Monika Bilkóová - ekonómka
        +421 948 77 44 59
      • Ul. J. Stampayho 929/80
        94342 Gbelce
        Slovakia
      • IČO: 37860852
      • DIČ: 2021608204
    • Prihlásenie