Novinky
Beiratkozás 2021/2022
Költészet napi felhívás
Kedves Gyerekek!
A közelgő Költészet napja (április 11.) alkalmából szeretnénk, ha bekapcsolódnátok egy különleges kezdeményezésbe.
Jobbágy Sára, 7. évfolyamos tanulónk művészi szinten fest, rajzol. Csodálatos élmény az alkotásaiban gyönyörködni, ezúton is büszkék vagyunk rá!
Arra kérünk Benneteket, az itt látható három festménye közül válasszatok ki egyet, és írjatok hozzá egy ötletes, legalább 10 mondatból álló történetet, majd küldjétek el magyar-szakos tanító néniteknek vagy osztályfőnökötöknek.
Kellemes szórakozást, hasznos időtöltést kívánunk!
ANGOL OLIMPIA
Idén már 31. éve rendezték meg az angol olimpia fordulóit. Büszkén mondhatjuk, hogy a Stampay János Alapiskola tanulói már évek óta részt vesznek ezen a nagyon magas színvonalú megmérettetésen. Idén a hetedik osztályból Jávorka Dániel, a kilencedik osztályból pedig Vojtek Flórián indult a versenyen, amit online rendeztek. Kettejük közül Vojtek Flórián a járási forduló sikeres megoldója lett. A fiúknak gratulálunk, így tovább, srácok!
Katedra Irodalomverseny
Három tanuló - Póč Veronika, Balogh Máté és Gáspár Kende - a hatodik osztályból idén már másodszor nevezett a Katedra Irodalomversenybe. A verseny Csukás István Nyár a szigeten című regényére épült, abból voltak az igen érdekes, igényes kérdések, feladatok. A gyerekek vették az akadályokat, a négy forduló feladataiból egyik sem okozott gondot nekik. Az online megbeszélések vidám hangulatúak voltak, bár nemritkán parázs viták is kialakultak. Gratulálunk nekik, jövőre új könyv, új kihívás.
KÉMIA OLIMPIA
A távoktatás nem akadály! Idén is megrendezésre került a KÉMIAI OLIMPIA járási fordulója, online formában, ahol elméleti és virtuális gyakorlati feladatokat kellett megoldani. Iskolánkat MÁTYUS ÁRON ISTVÁN, 9. osztályos tanuló SIKERESEN képviselte. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!
Katedra Matematikaverseny
Lezárult az immár évtizedes hagyománnyá vált Katedra Matematikaverseny levelezős része, ami 4 fordulóból állt. Ezen a versenyen iskolánkat az ötödikes Mátyus Jázmin Ágnes és a hatodikos Varga Barnabás képviselte. Barnabás bejutott az elődöntőbe, amit a koronavírus-járvány miatt nem szeretnének online megszervezni, így erre az őszi hónapokban kerülne sor, ha javulna a járványhelyzet. Gratulálunk a versenyen való részvételért, kitartásért, Barnabásnak pedig az elődöntőhöz további sok sikert kívánunk! :)
Március 22. - A víz világnapja
A "VÍZ" az élet forrása! Jól tudják már az első osztályos kisdiákjaink is. Rendhagyó tanórát tartottunk a víz világnapján.
17
Simonyi Zsigmond helyesírási verseny
Minden évben megrendezik a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyt az ötödikes, hatodikos, hetedikes és nyolcadikos tanulók részére. Idén a verseny rendhagyó módon, online zajlott. Dicséretben részesítjük azokat a tanulókat, akik fáradságot, időt nem kímélve részt vettek a versenyen, és időben, pontosan odaültek a számítógépek elé, s mindent megtettek, hogy minél jobb eredményt érjenek el. Ők a következők: 5. osztály: Mátyus Jázmin, Procházka Amina, Sátor Dominika és Cséplő Kata Luca, 6. osztály: Varga Barnabás, Varga Barbara, Pupák Bettina és Kürti Dorina, 7. osztály: Jávorka Dániel, Zahradniček Ádám, Kasner Karmen és Földes László, 8. osztály: Gáspár Napsugár Ajándék. A versenyen 11224 tanuló vett részt magyarországi, kárpátaljai, erdélyi és felvidéki iskolákból. A 2. fordulóba Gáspár Napsugi jutott tovább, szeretettel gratulálunk, s nagyon szorítunk majd neki április 15-én. Dudek Renáta tanító néninek köszönjük szépen a felkészítést.
Felhívás
Értesítjük a Tiszelt Szülőket és gyerekeket, hogy hétfőtől
(2021. március 15.) ismét közlekednek az iskolabuszok.